Jean Sibelius nevével pár évvel ezelőtt találkoztam először, akkor is csak közvetve, pedig nem áll tőlem távol a komolyzene. Kulturális hiányosságomat pótolandó finnországi utunk előtt Sibelius emlékművének megtekintését a látnivaló-listám elejére tettem. Mint később kiderült, akkor sem hagyhattam volna ki, ha akarom. Ott laktunk a közelben és sokat sétáltunk arra, ahol a finnek emblematikus zeneszerzőjének állított emlékmű helyet kapott. (Előre szólok, a továbbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas téma következik: kultúráról lesz szó.)
Jean Sibelius 1865. december 8-án született Hämeenlinnában. (A részletes életrajzát itt olvashatod el.) December 8-án Sibelius tiszteletére felhúzzák a zászlót, ez ún. zászlós nap és a finn zene napja is egyben. Sibelius szülei finnországi svédek voltak, ezért a család otthon svédül beszélt, ő csak nyolcéves korában kezdett finnül tanulni. Először zongorázni tanult, aztán hegedülni is. A családja szerette volna, ha szerez valami rendes szakmát, ezért elküldték a jogra, de ő végül a zenei pálya mellett döntött. Egy év után ugrotta a jogot és 1886-ben beiratkozott a Helsinki Zenei Intézetbe. Az intézmény, melynek később tanára is volt, ma Sibelius nevét viseli. Később tanult a berlini zeneakadémián is, majd visszatért Finnországba. 1890-ben ismerkedett meg Aino Järnefelttel, aki később a felesége lett. A Tuusula tó partján építettek maguknak házat, amit Sibelius felesége után Ainolának neveztek el.
1914-ben kitört az első világháború, majd 1917-18-ban Oroszországban kitört a forradalom, ami a finnek életére is hatással volt. Ebben az időben vidéki házából a család Helsinkibe költözött, de ahogy a helyzet normalizálódott, visszatért Ainolába. Egyik leghíresebb és legfontosabb műve a Finlandia, melyet 1899-ben komponált és Finnország második himnuszává vált. Hallgasd meg, szerintem csodálatos, érzelmes és beszédes. A szőr feláll tőle a karomon. Sibelius 1957-ben hunyt el, éppen azon a napon, amikor Helsinkiben az V. szimfóniáját adták elő. Ainolában helyezték örök nyugalomra.
[embedyt]http://www.youtube.com/watch?v=F5zg_af9b8c[/embedyt]Mint azt korábban említettem, az egykori Helsinki Zenei Iskola, melyet 1882-ben alapítottak, 1939-ben felvette egykori diákja és tanára nevét. A Sibelius Akadémia Észak-Európa legnagyobb zenei főiskolája. Magyar vonatkozása is van természetesen. Itt (is) tanult többek között Bogányi Gergely, hazánk legfiatalabb Kossuth-díjas zongoraművésze, akinek nagy rajongója vagyok, és akinek az akkori finn köztársasági elnök, Tarja Halonen a Finn Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztjét adományozta 2002-ben.
A Sibelius-emlékmű elkészítésére többlépcsős pályázatot írtak ki, mely hatalmas társadalmi vitát váltott ki a figurális és az absztrakt ábrázolás hívei között. A győztes pályázó Eila Hiltunen lett, aki kompromisszumos megoldásként absztrakt kompozícióját kiegészítette egy Sibelius portréval is. Az emlékművet 1967-ben avatták fel. Méreteit érzékelteti, hogy 24 tonnás, 600 db acélcsőből áll, mely egy orgonára emlékeztet és Sibelius zenéjét szimbolizálja. Kicsinyített változata az UNESCO párizsi központjában is helyet kapott.
Az emlékmű Töölö városrészben, a Sibelius parkban áll, és valami egészen különleges hangulata van. Számomra olyan, mint egy kegyhely, a klasszikus zene szimbóluma. A főiskola és az ott tanuló és tanító magyar zenészek miatt nekem nemcsak finn, hanem kicsit magyar is egyben.
