Sok kétség felmerül az emberben a külföldre költözés előtt. Talán nem én vagyok az egyetlen az északra vetődött külföldiek között, akinek a legnagyobb félelme az volt, hogyan fogom bírni az időjárást? A sötétséget? Mindig ez volt az első kérdésem mindenkihez, aki itt él. Hogy bírod a hideget?
Mindenki azt válaszolta, hogy a hideg, meg a sötétség nem kellemes, de az életükben nem az időjárás játssza a döntő szerepet. Hittem is meg nem is. Persze, próbáltam pozitívan állni a kérdéshez, de megtippelni sem tudtam, hogy fog nekem ez az egész menni. Az időjárás megkönyörült rajtam, elsőre egy könnyített verzióját kaptuk a finn télnek. Idáig sokkal jobb minden, mint amire számítottam. Egy-két év múlva biztosan sokat fogok majd nevetni a mostani önmagamon, meg azokon az elképzeléseimen, amiket az országba érkezés előtt dédelgettem magamban. Azon például már most jókat vigyorgok, milyen arcot vágott a nő a Stockmannban, amikor a télikabátomat vettük. Nem csodálom, hogy hülyének nézett, mikor arról faggattam, vajon ez a kabát tényleg elég lesz-e, és tutira megígéri-e nekem, hogy nem fogok benne fázni? Mostanában már -20 fok körüli hidegek is előfordulnak, és idáig még egyszer sem fáztam, vagy ha mégis, akkor az azért volt, mert nem voltam rendesen aláöltözve. Már nem rettegek annyira a fagyhaláltól és magabiztosságot ad, hogy ha tovább hűlne a levegő még tudnék én is melegebben öltözni. Nem használtam el minden muníciót.
Idáig egyetlen mélypontom volt, október végén, amikor a színpompás őszt egyik napról a másikra felváltotta a kilátástalan szürkeség. Szerencsére, ezen egy-két hét alatt sikerült túljutni és azóta sem éreztem hasonlót. Normál esetben a hó már november elején leesik és március-áprilisig simán kitart. Ez a tél ebből a szempontból nem normális, ezt már említettem korábban is. Hosszabb és melegebb volt az ősz, mint amilyen lenni szokott, a december kifejezetten meleg volt. Hó helyett csak eső esett, amivel nekem már sokszor tele volt a hócipőm, tényleg türelmetlenül vártam, hogy leessen a hó. Az újabb változás januárban köszöntött be, amikor a hőmérséklet – megint csak egyik napról a másikra – -10 fokig esett és azóta nem is sikerült felkapaszkodnia onnan. Az ország déli részéről beszélek természetesen.
Nehéz ezt elmagyarázni, szerintem csak úgy lehet igazán érteni, ha az ember maga is megtapasztalja. Egészen más az itteni hideg, az itteni tél, mint amihez én Magyarországon szokva voltam. Ezt is mondták nekem korábban, de elképzelni sem tudtam. Az eddigi tapasztalatom az, hogy a szél a legrosszabb, különösen a tenger közelében. Jeges hideg tud lenni és nincs az a ruha, ami megvéd tőle. -6 fokban sokkal jobban fáztam, ha szél is fújt hozzá, mint mondjuk egy szélcsendes -15 fokban. Ez az északi, száraz hideg még az olyan fázós ember számára is abszolút elviselhető, mint én. Nagyjából -15 fokig.
Úgy van, ahogy mondták. Mindennek a kulcsa a réteges öltözködés. Mindig van rajtam trikó, póló és ha nagyon hideg van, derékvédő is, mert a hasam-derekam nagyon fázós. Továbbá van kötött harisnyám, meg vastag zoknim. Ezeket mindig fel kell venni, de mivel csak sima farmer van rajtam, nem valami vastag, a combom időnként így is kipirosodik a hidegtől. A sapkám bélelt, kötött, de ha fúj a szél, fázik benne a fülem, olyankor a kabátom kapucnija segít. Vastag kesztyű nélkül pillanatok alatt lefagyna a kezem, sálat is mindig hordok és a csizmám is hosszú szárú, bélelt. Bízom benne, hogy idővel hozzászokom a klímához és nem leszek ennyire fázós. Azt a szintet persze tuti nem fogom elérni soha, hogy mondjuk sapka nélkül mászkáljak vagy tornacipőben vagy nyitott kabátban, ahogyan azt néhány elvetemült bennszülöttől látom néha. Jó érzés, hogy ezektől Jolu is mindig elborzad.
Biztosan azért, mert ez még csak az első telem és minden annyira új, de ezt az időjárást most kifejezetten bírom. Menetrend szerint két-három naponta esik friss hó, de semmilyen fennakadást nem okoz az életünkben. A hó este világít és mióta bejött ez a hideg, amúgy is sokkal világosabb van. Szinte minden nap süt a nap, látszik a kék égbolt. Szóval, ezt így egyáltalán nem nehéz elviselni.
Persze, mi könnyen vagyunk, mert mostanában megtehettük, hogy ha nem volt kedvünk kimozdulni a jó meleg lakásból, akkor nem mentünk sehova. Gondolom, nem lehet reggelente kellemes a -18 fokban buszra várni vagy az utcán sétálni. Valamelyik nap, amikor különösen hideg volt, pont elment az orrunk előtt egy vonat. 10 perc múlva jött a következő, de azt hittem, odafagyok a peronra. Ebben az időben különösen nagyra értékelem, hogy a finnek rendesen fűtik nemcsak a buszokat, de a vonatokat és a villamosokat is. Valamelyik reggel az ablakból láttam egy csajt, a zöldre várt a zebránál. Sűrű füst gomolygott körülötte, egy pillanatra a szívverésem is kihagyott, mikor megláttam: – Úristen, ennyire hideg van, hogy így meglátszik a lehelete?! Aztán jobban megnéztem és rájöttem, hogy cigizik és tényleg füst jön a szájából.
Vicces dolog élőben látni, hogy a hidegtől, mint a rajzfilmeken, az embereknek kipirosodik az arccsontja. Persze, a bőröm sokkal jobban kiszárad, mint rendesen, nem mindegy, mit kenek az arcomra vagy a kezemre. Emlékeztek a norvég kézkrém reklámra? Itt fent északon az egész új értelmet nyert. Mi Niveát használunk – a hagyományos krémet, ami egyébként itt sokkal jobb minőségű, mint az utóbbi években otthon -, de nemrég egy fórumon olvastam, hogy ezen kívül a norvég krémet is ajánlották. Meg Shea vajat, kókusz olajat.
Mióta leesett a hó, régi emlékek jutnak eszembe, gyerekkoromból. A nyolcvanas évekből, amikor még volt igazi tél és imádtam a hóban játszani. Hóembert építettünk, angyalkát csináltunk a hóban és fenéken csúsztunk le a szánkózó dombról. Ebből az önfeledtségből jött vissza valami tegnap, amikor elmentünk sétálni Joluval. Szerencsénk volt, mert kisütött a nap és nem fáztunk át olyan gyorsan. Úgy döntöttünk, rámerészkedünk mi is a jégre és nem a parton sétálunk, hanem átvágunk a befagyott tengeren. Először kicsit féltem, mert arra gondoltam, mennyi víz van alattunk, de aztán túltettem magam a dolgon. Jó érzés volt ott állni az öböl közepén, távol a parttól. A jeget párcentis hó fedi, úgyhogy korcsolyázókat nem láttunk, síelőket viszont annál többet. Csúszkáltunk, futkároztunk, egymást ugrattuk és fényképeztünk. Szerintem gyerekkorom óta nem készült rólam télen, havas háttérrel fotó. Tegnap óta azon gondolkozom, hogy lehet, hogy én idáig tévedésben voltam? Lehet, hogy nem is utálom a telet?! Ezt a havas, napsütéses változatát egészen biztosan nem!
