Szombaton belevetettük magunkat a Múzeumok Éjszakájába. Első hallásra nem hozott annyira lázba a dolog, inkább csak Jolu miatt, elmentünk a Néprajzi Múzeumba, hogy megnézzünk egy kiállítást a csomózott finn szőnyegekről. Örülök, hogy nem hagytuk ki, az A ryijy élő hagyománya – A finn szőnyeg 1707-2012 között című kiállítás az esténk fénypontja lett.
Ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt jártam először a Néprajzi Múzeumban – vicces, hogy pont – egy a finneket bemutató kiállításon. Aztán egy időben rendszeresen jártam, mostanában kevésbé. Jó volt látni, hogy a Néprajzi Múzeum azon kevesek közé tartozik, ahol a romló anyagi feltételek és más zavaró körülmények ellenére is sikerült megőrizni a magas szakmai színvonalat. A kiállítás egy finn magángyűjtő, Tuomas Sopanen gyűjteményének darabjain keresztül vezet végig a finnek történelmén, és ennek a különleges, csomózott szőnyegnek az életükben betöltött szerepének változásain. Jól időzítettünk, mert éppen odaértünk a tárlatvezetés kezdetére, úgyhogy meghallgathattuk, ahogy maga a gyűjtő mutatja be a kiállítás darabjait.
Tuomas Sopanen tipkus finn arc, egyből mosolyra szaladt a szám, ahogy megláttam és derűs természete, szellemes humora még pluszban hozzáadott a látottakhoz. Sajnos kitöröltem azt a levelet, amit erről kaptam, de a Néprajziban biztosan tudnak adni felvilágosítást: ha jól emlékszem, júliusban fog néhány alkalommal tartani workshopot. Akit érdekel a téma, ne habozzon, tutira nem fogja megbánni.
A ryijy (‘rüjü’), ez a fura nevű, csomózott szőnyeg nem finn találmány, a vikingektől vették az ötletet. A vikingek sokat hajóztak, hidegben is, de az állati bőrök és szőrmék elég rosszul tolerálták a sós vizet: megkeményedtek tőle. Kellett valami, ami nedvesen is melegen tartja őket. Ez lett a ryijy vagy ahogyan a skandinávok hívják: rya. A szőnyeg kezdetben olyannyira funkcionális volt, hogy nem is szőttek bele semmilyen mintát. Nem a külsőre hajtottak, csak a meleg érdekelte őket.
Aztán ahogy a ryijy kikerült a csónakból és lassan befészkelte magát a lakásokba, úgy lett egyre szebb. Először a csónakot és a szánkót takarták be vele. Majd, amikor már nem melegedni akartak benne, ágytakaró lett belőle. Később az otthonok dísze, az esküvők része, padok, hintaszékek takarója lett. Kezdetben geometrikus mintákkal, virágokkal, majd az északi népekre jellegzetes állatfigurákkal díszítették.
A ryijyk történetében jelentős állomás volt a párizsi világkiállítás, ahol a finn pavilont szerették volna díszíteni vele. A felkért művész azonban úgy döntött, szakít a népi hagyományokkal és a kor divatos szecessziós mintáját szövi a szőnyegbe. Elsöprő sikert aratott, a csomózott szőnyeg pedig elindult a modernitás útján. Akkoriban főleg festők, szobrászok töltötték az idejüket a szőnyegek csomózgatásával.
A mai darabok már csak nyomokban emlékeztetnek a régi szőnyegekre, az öregek megbotránkozva csóválják a fejüket a vad színek, furcsa anyagok láttán. Én már a második teremben beleszerettem ezekbe a csodákba és mondtam Jolunak, hogy ha kint fogunk élni, kell, hogy legyen ilyen szőnyegünk. Az utolsó teremben kiállított modern szőnyegek bizonyítják, hogy a ryijy, a vikingek egykori takarója ma is tökéletesen megállja a helyét és része lehet a mindennapoknak. Ezek a szőnyegek már persze alkalmazkodnak a lakások méreteihez és főleg dekorációs célt szolgálnak.
Annak idején, amikor végigjártam/olvastam a (M)ilyenek a finnek? kiállítást, ugyanazt gondoltam, amit most is. Sok mindent tanulhatnánk a finnektől, de talán az egyik legfontosabb – és szerintem a sikerük záloga is -, hogy tökéletes módon ötvözték évezredes hagyományaikat és a modernitást. Az ő hagyományőrzésük nem visszafelé vivő, múltban marasztaló. Azt tanítják, hogy értékeld az ősök tudását, munkáját. Vidd tovább, ami arra érdemes, alakítsd a mindennapjaidhoz, hogy az életed gazdagabb, színesebb, könnyebb legyen általa. De ne visszafelé menj: mindig csak előre.
A blog Facebook oldalán kitettem egy albumot a kiállításon lőtt képekből.
