A visszaszámlálás elindult. Még nagyjából egy hét és költözünk. Tegnap este azon gondolkoztam, hogy én lehet, hogy öregszem, de mindent sikerült elintézni. Írtam már, mennyire utálom a hivatali ügyintézést, meg amúgy is egy halogató bajnok vagyok, de az a helyzet, hogy az utolsó pillanatra nem maradt semmi.
Ha az semminek tekinthető, hogy tök véletlenül kiderült, hogy a férjem nevében szereplő ä használatát nem engedélyezték a magyar hatóságok. Mire ezt megtudtam, lecseréltem az összes iratomat és még a finnekhez is lejelentettük a házasságunkat. Így aztán most minden iratomon és hivatalos helyen ä-val van írva a nevem. Ellenben a múlt héten kaptam egy friss házasságlevelet, amin a nagy buzgalomban még a férjem nevét is a-val írták ä helyett, ami szerintem hullára érvénytelen, tekintve, hogy neki nem az a neve, amire a magyar hatóságok keresztelték. Ha lesz erőm, holnap még bemegyek a hivatalba – mert ezt már csak itthon vettem észre -, de most kb. ott tartok, hogy nyalják ki a… Azon gondolkozom, hogy ha lesz majd gyerekünk, lehet, hogy nem is fogjuk anyakönyveztetni itthon, ha nem engedik az apja nevére. Aztán majd mire nagyobb lesz, hátha itthon is eszébe jut valakinek frissítenie a Kádár-rendszer korabeli törvényeinket.
Sikerült mindent összepakolnunk, a csomagok hétvégére Helsinkiben lesznek. Jövő héten érkezünk valamikor mi is. Csináltattam útlevelet, EU-s taj kártyát, voltam a bankban, lemondtam a telefon előfizetésemet és elkezdtem leiratkozni az összes olyan hírlevélről, aminek a kinti életemben nem lesz semmilyen jelentősége. A hétvégén voltunk otthon elköszönni Anyuéktól – jó, hát az nagyon szar érzés volt… – és a barátokkal való találkozóknak is lassan a végére érek. Nincsenek függőben maradt ügyeink, és bár napok óta nem tudok aludni, összességében nincs bennem semmi kétség afelől, hogy jó döntést hoztunk és jó lesz nekünk kint. Azt hiszem, sikerült elengednem, lezárnom, elintéznem mindent, amit kellett és nyugodt lélekkel állok életem új fejezete előtt.
A pakolás és ruhaválogatás alkalmával végképp bebizonyosodott az, amit már korábban is sejtettem. Semmilyen ruhám nincsen, ami megfelelne a finnországi őszi-téli időszaknak. Ezen eleinte kicsit aggódtam, de aztán arra a döntésre jutottunk, hogy nincs értelme Magyarországon ruhát venni – még ha olcsóbb is lenne -, inkább majd kint veszünk meleg zoknit, meleg cipőt, meleg kabátot, amiben majd talán nem fogok megfagyni. Búcsúajándékként kaptam egy melegítő palackot, aminek biztosan jó hasznát fogom venni.
Az egyetlen dolog, amit itthoni beszerzésre érdemesnek találtam, az a gumicsizma. Már nem is emlékszem, mikor, kinél olvastam róla, hogy a finn ősz elengedhetetlen kelléke egy pár kényelmes gumicsizma. Ez annyira megmaradt bennem, lehet, hogy azért, mert nagyon érzékeny vagyok és utálok lábról fázni, hogy a hétvégén vettem egy pár gumicsizmát. Úgyhogy egy pár gumicsizmával és egy melegítő palackkal vágok neki Finnországnak.
