Miért nincs függöny az ablakon?

Tegnap megosztottam a blog facebook oldalán egy blogbejegyzést, amit egy itt élő kanadai expat írt a ruhaszárítóról és a ruhaszárításról. Leírta, hogy ő a szárítógéphez van szokva és gyerekkorában látott utoljára hagyományos ruhaszárítót. Magyarázó képeket is megosztott, ha esetleg valaki nem tudná, hogy néz ki egy ruhaszárító.

Jót mosolyogtam. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb, amikor felfedezel egy új országot, egy másik kultúrát, hétköznapi dolgokat. Érdekes látni, hogy ami egyiknek természetes, az a másiknak furcsa. Nekem például épp ellenkező élményem van itt. Mivel nincs mosógépünk, a közeli nyilvános mosodába járunk mosni. Rettenetesen utálom, nem szeretek arra gondolni, hány ember használta előttem azt a mosógépet és rosszul vagyok az idegen hajszálaktól. Mivel ruhaszárítónk sincs, ezért a szárítógépben szoktuk a ruhákat szárítani. Az egyetlen előnye a dolognak, hogy gyors: egyszerre lehet mosni-szárítani az összes szennyest, úgyhogy két óra alatt a koszos ruhákból tiszta és száraz ruhákat lehet varázsolni. De azért már nagyon várom, hogy legyen saját albérletünk és mosógépünk. Meg ruhaszárítónk. Szeretem, amikor a frissen mosott ruhák illata belengi a lakást.

Erről jutott eszembe, hogy van a finn háztartásokban néhány olyan dolog, ami lehet, hogy másoknak természetes – és ma már nekem is egyre inkább az -, de emlékszem, hogy elsőre nagyon furcsa volt. Említettem már, hogy a főzés nem az én asztalom, de még nekem is feltűnt, hogy a tűzhelyek itt villannyal működnek. Anyósomnak ráadásul, itt, ahol most lakunk, ilyen “érintőképernyős” sütője van: eleinte egy fazék vizet sem tudtam rajta megmelegíteni a teának.

Aztán vágódeszkának egy kihúzhatós fiókot használnak. Ilyet mondjuk láttam otthon is, de csak azután figyeltem fel rá, hogy itt észrevettem tavaly. Szerintem ez marhára nem praktikus. Egyrészt alacsonyan van, másrészt nem lehet ránehezedni, mert leszakadna, nem tudod elfordítani, hogy jobban kézre álljon. Arról nem is beszélve, hogy minden morzsa vagy narancshéj vagy fokhagymahéj egyből a földön van, nem győzök alatta takarítani. Persze, ezt a problémát könnyen lehet orvosolni, egyszerűen veszünk majd egy rendes vágódeszkát.

A finn konyha jellegzetessége a szárítószekrény. Fogalmam sincs, hogy hívják, én így neveztem el. Az a lényeg, hogy amikor elmosogatsz, akkor a tiszta edényeket nem a mosogató másik felébe vagy egy a konyhapulton álló edényszárítóra teszed, hanem a konyhaszekrénybe. Ez a rekesz a mosogató felett van és rácsos az egész, úgyhogy a vizes edényekről a víz lecsöpög alul, bele a mosogatóba. Így, hogy nem vezetünk nagy háztartást, nekem végső soron mindegy, hova mosogatok, de elég kevés hely van benne. Lábas nem fér bele, csak pohár, meg tányérok. Mindenesetre, amikor megláttam ezt a szárogatót, hirtelen leesett, miért nem tud Jolu úgy mosogatni, ahogy én.

Nekem a legpraktikusabb a kétrészes mosogató: az egyik felébe engedek meleg vizet, ott áznak az edények, abban mosom el őket. A másik rekeszben folyik a hideg víz és a leöblített edények ott száradnak. Aztán, amikor minden megszáradt, akkor elpakolom a szekrénybe. Jolunak ez valahogy sose ment, emlékszem, mindig a mosogató szélére rakta az elmosott edényeket, meg olyan furán pakolta bele. Nem állt kézre neki. Csak azt nem értettem, miért. Amíg meg nem láttam a szárítószekrényt. Mindenesetre remélem, hogy lesz majd mosogatógépünk, mert szerintem az az emberiség egy nagy találmánya.

Ami idáig a leginkább megszokhatatlan számomra az az, hogy a finneknél – és a skandináv országokban is, ha jól tudom – a függöny majdhogynem ismeretlen fogalom. Én még itt sehol nem láttam nejlon függönyt és sötétítő függönyt is csak elvétve. A legtöbb ablakon nincs semmi. Csupasz. Vagy van reluxa. Az még a jobbik eset. De leginkább csak a semmi van. Olyan rondák így az ablakok, sokat levon a komfortérzetemből. Nálunk egy ilyen rólószerű sötétítő van az ablakon, azt lehet fel-le görgetni. Az aljában van egy faléc, az adja a súlyát. Amikor kinyitom az ablakot, a legkisebb légmozgásnál is a faléc ütemesen nekiverődik a falnak. Ezzel a hanggal a világból ki lehetne kergetni.

Emlékszem, mikor májusban itt voltunk látogatóban és kint voltunk vidéken, kértem anyósomat, árulja már el nekem: Miért nincs ebben az országban sehol függöny az ablakokon? Máig előttem van a tekintete, nézett rám azokkal a búzavirág szemeivel és láttam rajta, hogy valójában a kérdést sem érti. – Ki nézne be ide? – szólalt meg végül, és kifelé mutatott az ablakon. Nem láttam mást csak erdőt. Nincsenek is szomszédaik. Mondtam, hogy köszönöm szépen, nincs több kérdésem.

Oszd meg, ha tetszik: