Bár áprilisban itt fent északon még bármi megtörténhet, ma, amikor átállítottam az órát, tudatosodott bennem, hogy bármilyen hihetetlen is, de megérkezett végre a tavasz!
A külföldi élet egyik legfontosabb jellemzője, hogy az átlagosnál gyakrabban szembesülsz azzal az örök igazsággal, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Ez alatt a röpke fél év alatt nekem ez a mondás nagyon sokszor eszembe jutott. Más fogalmaim lettek a hidegről, a sötétségről és persze még mindig mindent a magyarországi dolgokhoz hasonlítok. Ez egyébként főleg akkor nagyon érdekes, amikor finnekkel beszélgetek, és szembesülünk azzal, hogy mennyire másként látjuk ugyanazt a dolgot. Nekem például Budapesthez képest Helsinki egy nyugodt, tiszta, csendes város. Változatlanul fanatikus rajongója vagyok az ingyenes könyvtáraknak, az ingyenes oktatásnak és idáig az egészségüggyel is több pozitív élményem volt, mint otthon. Persze egy finn sokkal kritikusabb nálam. Az időjárással kapcsolatban meg végképp mások a fogalmaink.
Ha megkérdezel egy külföldit, aki itt él északon, hogy meséljen a kezdeti időszakról, biztos lehetsz benne, hogy számos történet fog szólni arról, hogy milyen volt “Az első tél”. Szerintem ez egy itteni bevándorló életében legalább akkora jelentőségű esemény, mint “Az első szerelem” vagy “Az első csók”, hogy a többiről ne is beszéljek. Nem én voltam az egyetlen, akinek görcsbe rándult a gyomra október táján és kétségbeesetten faggatta az eladót a Stockmannban, hogy van-e ennél melegebb télikabát és mit tud még ajánlani, amivel elkerülhető a fagyhalál. A Természetfelelős megkönyörült rajtam, mert az én első finn telem elég lightosra sikerült. Nem mondom, volt néhány fagyos hetünk januárban, és előfordult, hogy akárhány réteg ruhát húztam magamra, öt perc után zsibbadni kezdett a combom a hidegtől. De az idei tél jóval elmaradt az átlagostól. Emiatt időnként kicsit csalódott is voltam, különösen a havat hiányoltam, de ahogy közeledtünk az általam megszokott tavaszi hónapokhoz, annál kevésbé vágyakoztam a hóesés után.
Az első tapasztalatom a téllel kapcsolatban pozitív, sok szerethető dolog is van benne. Jó érzés a fűtött lakásban lenni, jó érzés a szaunában felmelegedni, jó bentről nézni a hóesést, jó érzés, amikor szinte harapni lehet a friss levegőt, jó érzés a hóban csúszkálni, a befagyott tengeren átsétálni, jó, amikor a hó világít és szikrázóan süt a nap. Praktikus dolog, hogy ha napfelkeltét szeretnél fotózni, nem kell miatta hajnalban kelned, reggel 9 körül még nem késtél le semmiről. Sőt, ha eléggé északon vagy, nem kell sokat várnod és egy füst alatt lefotózhatod a napnyugtát is. Amit a legeslegjobban szeretek a finn télben, hogy a hosszú sötétség és a hideg után sokkal jobban tudja az ember értékelni a tavaszt.
Nekem a tavasz az egyik kedvenc évszakom, szóval, eddig is kiemelt jelentőséget tulajdonítottam neki, de az idei tavasz egészen más. Valahogy még szebben süt a nap, már 10 fok is meleg, és már az is boldogsággal tölt el, hogy elolvadt majdnem az összes hó. Láttam a képeken, hogy otthon már virágba borultak a fák, mi ettől még messze vagyunk, de jó látni, ahogy apránként éledezik a természet. Emlékszem, hogy megörültem az utcánkban a fán ugráló mókusnak, jó látni, hogy virágzik a barka. Még azt is élvezem, hogy ha kinyitom az ablakot, a szomszéd oviból behallatszik a gyerekek sikongatása, mert ezzel együtt hallom már a madárcsicsergést is. Amikor ide költöztünk, szürke és barátságtalan volt minden, pár hete meg szinte minden reggel arra ébredek, hogy besüt a nap az ablakon. Fél 7 körül van napfelkelte, az óraátállításnak köszönhetően pedig a napnyugta már egészen este 8-ig kitolódott. A nappalok most már egyre csak hosszabbak lesznek, az éjszakák egyre világosabbak. Hosszabbak és világosabbak, mint otthon. Sokkal.
Talán nemsokára zöldülni kezdenek a fák, nyílnak majd a virágok és visszatérnek azok a bámulatos tejszínhabforma felhők az égre. Eddig is jól éreztem itt magam, de mostantól még jobb lesz Finnországban élni. Alig várom, hogy felfedezzük a környező ösvényeket, hogy bicajozzunk a környéken, hogy piknikezzünk a közeli tónál, grillezzünk a szabadban és egyáltalán: kiszabaduljunk végre a négy fal közül.
A költözés előtt a legjobban attól féltem, hogy fogom majd bírni az időjárást és a sötétséget. Mihez kezdünk, ha nem tudok itt megszokni? Nem tudom, hogy a nagyon nyitott, pozitív hozzáállásomnak, Jolu támogatásának vagy csak a puszta szerencsének köszönhetem-e, de az elvárásomon felül jól haladok a beilleszkedéssel. A barátaink sokszor megjegyzik, hogy csoda, mennyire szeretek itt lenni és az meg külön furcsa nekik, hogy a szaunát legalább annyira imádom, mint Jolu. Hallom, látom az ismeretségi körben, hogy nem mindenki van ezzel így.
Mostanában olyan elfoglalt voltam – ezért is nem volt időm írni, de ígérem, most már hamarosan visszatérek -, hogy nem is értem rá ilyeneken gondolkozni. Csak ma döbbentem rá, hogy legyőztünk megint egy akadályt. Túléltem az első telemet Finnországban! Szeretek itt lenni, szeretem az itteni életünket. Annyira örülök, hogy volt bátorságom elindulni!
