Én egy mediterrán típusú csaj vagyok, nagy barna szemekkel és heves temperamentummal. Sem a hideget, sem a sötétséget nem tűröm valami jól. Mindig is mediterrán vidékre vágytam. Délre, ahol nem esik a hó és nem kell két zokni a csizmába. Vicces, hogy életem szerelme mégis egy finn fiú lett, akivel már egy ideje a Finnországba költözést tervezzük. Fogalmam sincs, hogyan vett rá erre.
Ha jól emlékszem, még egy hónapja sem voltunk együtt, amikor először megkérdezte, hogy el tudnám-e képzelni az életemet Finnországban. Tekintettel a “kórtörténetemre” pusztán a felvetéstől is olyan sokkot kaptam, hogy nem is emlékszem, mit válaszoltam, de azt tudom, hogy vagy két napig alig aludtam. Végül arra jutottunk, hogy a nyáron – amikor a legmelegebb van – teszünk egy kirándulást arrafelé. Utána legalább tudni fogom, mégis miről gondolkozunk.
Mivel magyar szakot végeztem annak idején, és szerettem is a nyelvtörténetet, szerintem eredetileg is az átlagnál többet tudtam a finnekről, a kultúráról, a nyelvről és jó véleménnyel voltam róluk. Egyszerűen csak mindig úgy gondoltam arra a vidékre, mint a világnak egy olyan szegletére, ami nekem sajnos túl hideg. Úgyhogy, ha rajtam múlik, úgy halok meg, hogy a lábamat be nem teszem oda. Nem bánom, hogy nem így történt.
Augusztusban két hetet voltunk kint és sokkal jobban lenyűgözött az egész, mint amire számítottam. Persze ez csak a beetetés, hiszen odakint október-novembertől április végéig sötét van és hideg és ha peched van, a nyár sem kecsegtet sok jóval. Mégis úgy jöttem haza, hogy eldöntöttem: belevágok. Ez a finn vonal egy annyira váratlan és szokatlan fordulata az életemnek, hogy azt gondoltam, talán nem véletlen, hogy ez az egész így alakult. Egyszerűen csak hagyom, hogy kikerekedjen ez a történet. Kíváncsian várom, mit tartogat a jövőnk.
A jövőnk, ami most már napról napra kézzel fogható közelségbe kerül. Szilveszterkor azzal kívántunk egymásnak boldog új évet, hogy várhatóan igen mozgalmas esztendő elé nézünk. Talán akkor tudatosult bennem, hogy célegyenesbe fordultunk. Ezért is döntöttem úgy, hogy elkezdem ezt a blogot. Szeretném valahogy ezt az egész finnügyet magamban összegezni. Talán kapok majd másoktól is egy kis segítséget. A barátom – azt hiszem, az egyszerűség kedvéért Jolunak fogom itt hívni – sokkal nyugodtabb és egyszerűbb gondolkodású ember, mint én. Vannak, dolgok, amiket vele nem tudok megbeszélni, mert egyszerűen nem is érti, hogy mi paráznivaló van ezen. Ő már huszonévesen elköltözött egy másik országba, tök egyedül megállt a lábán, majd onnan úgy keveredett Pestre, hogy itt az ég világon senkit és semmit nem ismert. Ehhez képest nekem itt van Ő és mi tulajdonképpen csak hazamegyünk. Mit kell ezen annyit agyalni? Lehet, hogy igaza is van.
Ígérem, igyekszem majd keveset agyalni és inkább informatív lenni. Tartsatok velem!
Szia Sakarina, ugyan a bejegyzésedböl nem derült ki, hogy hány éves vagy, de feltételezem huszonéves. Azért gondoltam, hogy billentyüzetet ragadok, mert a leírtak alapján nagyon hasonló szituációban vagy mint én 9 éve, amikor nekivágtam Finnországnak, úgy hogy csak a nyarat láttam belöle korábban. Nekem is volt finn szerelmem és ugyan mediterrán típusú ember vagyok, azt gondoltam, hogy ki fogom bírni a teleket túl nagy depi nélkül. Hát sajnos nem így lett… Nagyon hosszú lenne elmondanom az egész ittlétem történetét, de sajnos két finn pasi és sok depressziós tél után azt a következtetést vontam le, hogy nagyon kell akarnod itt élni ahhoz, hogy értékelni tudd benne a jó dolgokat. Mert azért vannak azok is; az ország valóban tiszta, jól müködö, korrekt és biztonságos, az ellátások nagyon színvonalasak. De ha nem szereted a téli sportokat, nem bírod a sötétet, akkor fel kell készülnöd a nehézségekre az elején. Nekem sok évembe telt míg ráálltam a finn életvitelre, ami nem kevés belsö küzdelemmel járt. Az hogy a barátod ezt megértse és segítsen benne, nagyon fontos, úgyhogy remélem jó embert fogtál ki. Ezt most semmiképpen nem elkeserítésül írtam, csak meg akartam veled osztani a saját élményeimet ebben az északi országban 🙂 Nagyon sok sikert kívánok a kiutazásodhoz és ha bármiféle segítségre lenne szükséged, írj nyugodtan pl Facebook-on. Üdv, Zsuzsa
Szia Zsuzsa! Köszönöm, amit írtál és ne haragudj, de elsőre nagyot vigyorogtam. Nem tudom, olvastál-e tovább, de később írok róla a blogban, hogy más is azt hitte, huszonéves vagyok. 🙂 Jelentem, papíron annál kicsit több: 35. A barátom pedig azóta a férjem és éppen tegnap landoltunk Helsinkiben. Persze, igazad van, elég meredek dolog úgy egy északi országba költözni, hogy a télről elképzelésed sincs. De hát majd az élet úgyis eldönti, ezt egy látogatás alapján sem lehet leszűrni. Sok mindent nem szeretek otthon, amiért Finnországban odavagyok és én az otthoni szürkeségtől is mindig depressziós voltam – mielőtt a férjemmel találkoztunk. 🙂 Próbálok nyitottan és rugalmasan viszonyulni a finnországi életünkhöz, szerintem ez a legtöbb, amit ebben a pillanatban tehetek. Aztán térjünk majd erre a témára vissza egy év múlva… 🙂 Minden jót Neked is! Sakarina
Sziasztok. Szíves segítségeteket szeretném kérni. Gyermekeink és a természet határtalan szeretete miatt régi álmunk Finnországba költözés. Lassan 9 éve élünk Németországban, de a poroszos oktatással nem vagyunk kibekulve, habár mi is pedagógusok vagyunk. Tanácsot, eligazítást szeretnék kérni. Kérem, ha valaki időt tudna szakítani azt nagyon megköszonnénk. Üdvözlettel Kovacs Pal. kovacspasa@gmail.com