Most nézem, egy hete írtam utoljára, de most olyan érzés, mintha legalább egy éve lett volna. Olyan gyorsan olyan sok minden pörgött, hogy szerintem még nem is volt időm felfogni. A lényeg: az éjszaka sikeresen landoltunk Helsinkiben. Szóval, mostantól már Finnországból fogok nektek írogatni.
A visszaszámlálás elindult. Még nagyjából egy hét és költözünk. Tegnap este azon gondolkoztam, hogy én lehet, hogy öregszem, de mindent sikerült elintézni. Írtam már, mennyire utálom a hivatali ügyintézést, meg amúgy is egy halogató bajnok vagyok, de az a helyzet, hogy az utolsó pillanatra nem maradt semmi.
Mióta összeházasodtunk, sokan kérdezgetik tőlem: na, és milyen érzés feleségnek lenni? Milyen a házasélet? Én meg mondom, hogy milyen lenne? Ugyanolyan. De ez azért mégsem igaz. Házasságkötésünk első hófordulóján ráeszméltem egy cseppet sem romantikus dologra: ez az átkozott bürokrácia, a papírok után való rohangálás most már örökké az életünk része lesz.
Olyan sokszor költöztem már életemben, hogy évekkel ezelőtt abbahagytam a számolást. Csak arra emlékszem, hogy már öttel ezelőtt azt mondtam, hogy én most már soha többet. Aztán tudjuk, mi lett.
Azoknak, akik nem követik a Facebook oldalamat, röviden összefoglalom a nyár eseményeit. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy úgy érzem magam, mint egy hosszútávfutó, akinek már fogytán van az ereje. Pedig a táv legkimerítőbb része és a véghajrá még csak most következik.
Szombaton belevetettük magunkat a Múzeumok Éjszakájába. Első hallásra nem hozott annyira lázba a dolog, inkább csak Jolu miatt, elmentünk a Néprajzi Múzeumba, hogy megnézzünk egy kiállítást a csomózott finn szőnyegekről. Örülök, hogy nem hagytuk ki, az A ryijy élő hagyománya – A finn szőnyeg 1707-2012 között című kiállítás az esténk fénypontja lett.
Read More »Hagyomány a mindennapokban – Csomózott finn szőnyegek