– Biztosan nagy változás lesz, hogy Lappföldre költöztök. De nem nagyszerű érzés, amikor egy álom valóra válik? – egy ismerősöm reagált így, mikor megosztottam vele a hírt, hogy április végén felköltözünk Lappföld kapujába, Rovaniemibe. Hirtelen nem is tudtam, mit feleljek neki. Nem emlékszem, hogy valaha is történt volna velem ilyesmi.
Mint azt már írtam korábban, soha nem vágytam így sehova, mint Lappföldre. Egyébként sem voltam az a tervezgetve álmodozós fajta. Úgyhogy, amikor megtudtam, hogy Jolut felvették Rovaniemibe, a kezdeti öröm után gyorsan összeszűkült a gyomrom az izgalomtól. Mert más dolog álmodozni valamiről és megint más összepakolni és nekivágni az ismeretlennek. Valóra vált az álmom. Hoppá! Most mi lesz?! Ami eddig vonzott, az hirtelen ijesztőnek tűnt: itt hagyni a barátokat, a családot, felköltözni az északi sarkkörre, egy ismeretlen éghajlatú, ismeretlen városba, ahol tényleg csak magunk leszünk, ahol senkit nem ismerünk. Mi van, ha nem bírjuk a sötétséget? Ha az agyunkra mennek a szúnyogok? Ha nem találunk új barátokat? Vajon Jolu tényleg akarja ezt vagy csak miattam vág bele ebbe a kalandba? Ha nem fogja ott jól érezni magát, akkor majd engem fog hibáztatni?
Szerencsére nem volt sok időm belelovalni magam a hülyeségbe, mert Jolu május elején kezd, úgyhogy a tettek mezejére kellett lépni. S az, ahogyan a kivitelezhetetlennek tűnő feladat szinte egy szempillantás alatt elrendeződött, végképp megnyugtatott. Ami ennyire simán megy, az nem lehet rossz. A kétségeimet megosztottam Joluval is, aki megnyugtatott, hogy ő is ugyanolyan izgatott a költözés miatt, mint én és biztos benne, hogy jó helyre kerülünk. Ha meg mégsem, akkor mindig van út visszafelé is, de legalább megpróbáltuk.
A legnagyobb fejfájást az okozta, hogy fogalmam sem volt, hol fogunk lakni. Semmi kedvem nem volt vaktában lakást választani és ne adj isten kikötni a városnak egy olyan részén, amit nem szeretünk, de ahonnan nem tudunk egy évnél hamarabb megszabadulni a bérleti szerződés miatt. Plusz el sem tudtam képzelni, honnan akasztunk le hirtelen bútorokat. Már végignyálaztam egy csomó lakáshirdetést, de nem találtam semmi nekünk valót. Gondoltam, mielőtt végképp elkeseredek, teszek még egy próbát. Kikapcsoltam az összes szűrőt a keresőben a weboldalon és csak annyit írtam be, hogy Rovaniemi. Láss csodát, rögtön az első oldalon felbukkant egy lakás, a hirdetésre éppen csak a nevünk nem volt ráírva. Egyből tudtam, hogy megtaláltam az új albérletünket. Kétszobás, bútorozott, jól felszerelt, ízlésesen berendezett lakás szaunával, mosogatógéppel és üvegezett erkéllyel, közel a városközponthoz. Augusztus végéig kiadó, addig lesz időnk végleges lakást keresni és bútorokat venni. A bérleti díj olcsóbb, mint amit most fizetünk, ráadásul a rezsi, még az internet is, benne foglaltatik. Mutattam Jolunak, ő is belelkesült, de egyből égnek állt a hajunk, mikor rájöttünk, hogy nincs ott a tulajdonos telefonszáma. A név szerencsére megvolt, úgyhogy Jolu lekérte a telefonszámot a tudakozóból, aztán már hívta is. Fél óra múlva megállapodtak a részletekben, pár nap múlva megkaptuk e-mailben a bérleti szerződést. Már csak alá kell írni.
Így, hogy tisztáztuk, hova fogunk menni, már csak azt kellett eldönteni, hogyan jutunk oda? Ugyanazzal az autóval, amivel ide is költöztünk és ugyanazzal a segítséggel, Atsóval. Az a helyzet, hogy már nem emlékszem, mennyire volt tele a kocsi idefelé, mert annál most több cuccunk van, de remélem, hogy minden holmink befér majd. A biztonság kedvéért a két biciklit, a könyvszekrényt és a mosógépet még itt elpasszoljuk, úgyhogy a többi tutira be kell férjen. Április 30-án fogunk költözni, így a május 1-je miatt lesz 3 napunk arra, hogy lepakoljunk és berendezkedjünk, mielőtt hétfőn Jolu dolgozni kezd.
A suliban megírtuk az utolsó tesztet, 9-én kezdődik a szakmai gyakorlatom. Az előirányzott két hónapnak csak a felét tudom itt eltölteni, de már megbeszéltem velük. A munkaügyiben itt annyit mondtak, hogy majd Rovaniemiben jelentkezzek, ha megérkeztünk, ők tudnak majd tájékoztatni a hogyan tovább?-ról.
Kár volt izgulnom, pikk-pakk elrendeztünk mindent. A hátralévő időben a barátokat kell körbejárnunk, a családtól elköszönni és összecsomagolni. Most, hogy van egy kis szabadidőm, Rovaniemiről olvasgatok. Szerencsénk van, hogy épp tavasszal érkezünk, így lesz lehetőségünk felfedezni a várost és a környéket. Ha minden jól megy, hamarosan veszünk majd autót, hiszen északon anélkül nem nagyon lehet mozogni. A nyárra az a tervünk, hogy nem csak a várost járjuk be, de lehetőség szerint a környéket is. Jolunak a változatosság kedvéért megint nem lesz szabadsága, mivel új helyen kezd, de azért a hétvégéket is sok mindenre ki lehet használni.
Nem mondom, hogy már egyáltalán nem izgulok, de olyankor mindig az új albérletünkre gondolok és arra, hogy mennyi látnivaló, mennyi új élmény vár ránk. Remélem, hogy szeretni fogjuk az új helyünket és sikerül majd beilleszkednünk.
