Miért éppen Lappföld?

Volt már valaha olyan érzésed, hogy nagyon vágysz egy helyen élni, ahol még nem is jártál és amiről szinte semmit nem tudsz? Igen? Na, mert nekem nem volt sosem. Egészen addig, amíg közöm nem lett Finnországhoz. 

Szerettem volna látni Olaszországot, nagyon kíváncsi vagyok Isztambulra, és van még néhány turistacélpont a listámon. De élni mindig csak egyetlen helyen szerettem volna. Budapesten.

Budapest soha nem volt ismeretlen, hiszen kamaszkorom óta rengetegszer megfordultam ott. Millió érvet fel tudtam sorakoztatni a mellett az elhatározásom mellett, hogy miért szeretnék mindenáron oda költözni. Budapest nekem mindig a szabadságot jelentette, a választási lehetőség sokáig számomra elérhetetlen luxusát. Ahol végre beolvadhattam, amiben elveszhettem, ha éppen úgy tartotta kedvem. A szerelmem volt az a város. Szépnek láttam még a legcsúnyább pontjain is. Rajongtam érte minden rossz tulajdonsága ellenére. Valószínűleg ezért tudok rá most olyan engesztelhetetlenül haragudni. Szerelem és gyűlölet között nagyon vékony a határ.

Finnországba soha nem vágytam. Sőt, ha tippelni kellett volna, hogy hol nem fogok élni, akkor ez lett volna az egyetlen, a legbiztosabb válaszom. Északra tuti nem. Soha. Mindig azt gondoltam, hogy Finnország nekem túl hideg, túl északon van, túl nyugodt, túl unalmas. Nem szeretem a halat, nem szeretem a szaunát, utálom a sötétet és a hideget, nem vagyok természetbolond, idegenül hangzik a nyelv. A szőke, kék szemű pasik sem voltak soha az eseteim.

Aztán találkoztam Joluval. Rajta keresztül fokozatosan ismertem meg Finnországot és meglepődve tapasztaltam, mennyire jó itt, mennyire könnyű megtalálni a helyem. A döntés, amit meghoztam mielőtt ide költöztünk, merőben racionális volt. De ugyanúgy számos érvet tudtam mellette felhozni, mint anno Budapest mellett. Finnország egy élhető hely és mindketten úgy gondoljuk, hogy jót teszünk a születendő gyerekeinknek azzal, ha itt fognak felnőni.

De hogy mi a büdös fenéért vágyom Lappföldre?! Ezen már vagy egy éve hiába gondolkozom. Nincs rá semmilyen magyarázat. A téma először valamikor tavaly ilyenkor merült fel köztünk, mikor Jolu elkezdett munkát keresni. Úgy voltunk vele, hogy oda megyünk, ahol gyakorlati helyet talál, egy évet bárhol kibírunk. Mondtam neki, hogy miattam ne aggódjon, majd feltalálom magam, csak a szakmai szempontokat tartsa szem előtt. Azért mégis félve kérdezte meg, hogy Lappföld is szóba jöhet-e?

Volt egy állás Rovaniemiben. Nem csak, hogy gondolkodás nélkül mondtam igent, de egy idő után azon vettem észre magam, hogy elkezdtem szurkolni, hogy Rovaniemi legyen a befutó. Végül aztán Jolu nem tudott elmenni az interjúra, mert még a költözést szerveztük, ők pedig nem tudtak rá tovább várni. Mindketten csalódottak voltunk, de aztán megmagyaráztuk magunknak, hogy jól van ez így, és talán mégis csak könnyebb lesz a kezdés délen. Itt van a család, itt vannak a barátaink.

Szeretünk a mostani helyen lakni, valóban praktikus, hogy a közelben vannak a barátaink és nem vagyunk távol Helsinkitől. De amikor nemrégiben kiderült, hogy ha Jolunak lejár a szerződése februárban, nem biztos, hogy meg tudják a munkahelyén tartani, a téma azonnal újra napirendre került közöttünk. Mi lenne, ha elköltöznénk Lappföldre?

Persze, az egész ötlet kicsit őrültségnek tűnik. A legtöbb ember délre szeretne költözni onnan. Olyan ez, mint egyirányú utcába rossz felől behajtani. Mindenki szembe jön. Valamiért mi mégis szeretnénk. Jolunak egyébként legalább annyi tapasztalata van Lappfölddel, mint nekem. Nulla. Eleinte ódzkodott kicsit, mikor rájött, hogy én ezt az egész északi dolgot komolyan gondolom (messze van, sötét, hideg, nincs autónk), de mostanra már ugyanolyan lelkes, mint én.

Rovaniemibe költözni majdnem olyan lenne, mintha egy másik országba mennénk. 700 km-re van ide. Az északi sarkkör mellett fekszik, két folyó, a Kemijoki és az Ounasjoki összefolyásánál. Neve számi eredetű, a roavve dombot vagy régi tűzrakóhelyet jelent. Lappföld fővárosának is hívják, mindennek a központja, arrafelé a legnagyobb település. Finnország 13. legnagyobb városa. Van két egyeteme, reptere, élénk turizmusa.

A várostól 8 km-re északra, a sarkkörön lakik a Télapó. Rovaniemi egyik jelképe a Jätkänkynttilä-híd, ami a Kemijoki folyót szeli át. A várost a 2. világháború alatt a németek porig rombolták, teljesen újjá kellett építeni. Fontos középületei némelyikét és város alaprajzát is Alvar Aalto, a híres építész tervezte. Eléggé északon van ahhoz, hogy nyáron látni lehessen az éjféli napot, télen pedig az északi fényt. A tél fent hosszú és hideg, a természet csodálatos, ott élnek már számik és rénszarvasok. Nagyjából ennyi, amit tudok róla jelen pillanatban.

A múltkor odáig ragadtattam magam, hogy elkezdtem kiadó lakásokat nézegetni. Csak, hogy legyen mégis valami elképzelésünk. Kiderült, hogy ezen a pénzen, amit most fizetünk (720 euró+rezsi) ott szaunás, háromszobás lakást bérelhetnénk. Vagy egy ekkora, 60 m2-es lakást szaunával, jóval olcsóbban, 500 euró körül. Sőt, láttam egy kiadó kis házat a folyóparton, aminek saját stégje volt. Jolu odáig ragadtatta magát, hogy arról kezdett beszélni, miután látott egy álláshirdetést Inariban, hogy mi lenne, ha egészen odáig mennénk? Bérelnénk egy kis házikót, lenne egy macskánk…

Azóta is ezen röhögök. Inari egy falu! Még északabbra van, mint Rovaniemi. Arról ismeretes, hogy itt van az ország legjelentősebb rénszarvasterelő-vidéke, illetve harmadik legnagyobb tava, az Inari-tó. A fű se nő már erre. Vagy csak az.

A történethez hozzátartozik, hogy mi Joluval mindketten ízig-vérig városi emberek vagyunk. Nem laktunk családi házban, az elmúlt jó néhány évben kimondottan nagyvárosi életet éltünk és soha nem is vágytunk vidékre. Ezt az első dolgok között tisztáztuk, még a legelején. Valamikor egy időben azzal, hogy nem akarunk semmilyen háziállatot. Mindezek tükrében végképp nem tudom ezt a Lappföld-dolgot hova tenni.

Mondtam Jolunak, hogy én még azt is nagy kalandnak tartanám, ha úgy döntenénk, hogy bérelünk egy házat. Szerintem mi erre teljesen alkalmatlanok vagyunk, ingünk-gatyánk rámenne a karbantartásra. Egy házat javítgatni kell, annak kertje van, meg sövénye. Mi az előző albérletünkben egy év alatt nem jutottunk el addig, hogy feltegyük a képeket a falra, mert nem volt kalapácsunk, meg szögünk. Itt meg nemrég kiégett a villany a fürdőben és a csere égő, amit a szekrényben találtunk, nem mindig világít. Addig jutottunk, hogy bevittünk egy éjjeli lámpát és ha nem ég a villany, akkor azt használjuk. Nem hogy szerelőt nem hívtunk, hogy nézze meg, de arra nem voltunk képesek, hogy vegyünk egy másik neoncsövet, hogy kipróbáljuk, egyáltalán az-e a baja. Ezzel a mentalitással egy ház simán a fejünkre dőlne.

Ha össze is jön a lapp kaland, egy-két évnél tovább nem tervezünk. Most úgy gondoljuk, hogy egy jó kitérő lenne. Aztán, ha meguntuk, akkor visszacuccolunk délre. Vagy máshová, ami éppen megtetszik. Egyelőre se kutyánk, se macskánk, semmilyen kötöttségünk. Oda megyünk, ahova akarunk. Az egyetlen dolog, ami meghiúsíthatja ezt a kis kiruccanást, az Jolu munkája. Szereti a mostani munkahelyét és ha van rá esély, hogy maradjon, hülyeség lenne elszalasztani.

Egyelőre ott tartunk, hogy nézegeti az álláshirdetéseket, szoktatjuk magunkat a gondolathoz. Álmodozunk. Fogalmam sincs, hogy hogy éreznénk magunkat Rovaniemiben, meg sem tudom saccolni. Lehet, hogy túl hideg lenne és sötét és megbánnánk egy hónap után. De valamiért mégis ott motoszkál bennünk, hogy jó lenne tenni egy próbát. 

Meglátjuk, mit hoz a jövő.