Nekem a tavasz után az ősz a kedvenc évszakom, ezért kicsit sajnáltam, hogy pont szeptemberben költözünk. Attól féltem, a nyári meleg után egyből belecsöppenünk a sötét hidegbe. Szerencsénk van, anyósom szerint ezer éve nem volt ilyen hosszú az ősz és csodálatos a ruska, mint az idén.
A finnek ruskának nevezik azt az időszakot, amikor szinte egyik napról a másikra a zöld falevelek mindenféle színbe fordulnak: sárgába, vörösbe, rozsdabarnába. Ez a természet utolsó nagyjelenete a hosszan tartó sötétség és a tél beállta előtt. Normál esetben az egész még szeptemberben lezajlik, de az idén a szokatlan meleg miatt októberre tolódott. Ez a finn ősz mindenért kárpótolt, ami az elmúlt négy évben kimaradt, amíg Pesten éltem és sokszor csak a hőmérséklet változása jellemezte számomra az adott évszakot.
Az ablakunk előtt van egy fa, szinte egyik napról a másikra sárgultak be a levelei, majd fordultak rozsdavörösbe. Érkezésünk után az első napokban ugyan még esős, borongós volt az idő, de aztán szinte minden reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, szó szerint a hasunkra sütött a nap. Nagyon szeretem Helsinkiben, hogy tele van fákkal, parkokkal, a természet a városban is jelen van.
Az időjárás-előrejelzés szerint a múlt hét volt a csúcspont, most már lassan lehűl a levegő és jönnek a sötét napok. Valaki a figyelmembe ajánlotta a facebookon Seurasaarit, így aztán múlt pénteken úgy döntöttünk, hogy kiélvezzük a csodálatos napsütést és elmegyünk mókust etetni. Tökéletes nap volt.
Seurasaari egy sziget Helsinkiben, talán a Margitszigethez tudnám hasonlítani, ugyanolyan könnyen megközelíthető. Hozzánk kifejezetten közel van akár még gyalog is, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokszor kilátogatunk még ide. Népszerű kirándulóhely, a finnek előszeretettel ünnepelik itt a Juhannust, ami a nyári napéjegyenlőség ünnepe. Sokféle madár lakik itt, amiket egészen közelről is meg lehet figyelni. Én nem értek hozzá, de még nekem is feltűnt. Ami még izgalmasabb, hogy Seurasaarin sok a mókus, akik nagyon barátságosak. Én városi lány vagyok, soha nem láttam még mókust ennyire közelről, úgyhogy izgalommal vártam a nagy találkozást. Vittünk nekik nasit is, hogy könnyebb legyen őket magunkhoz csalogatni, de mint kiderült, ez majdnem felesleges volt. Alig hogy beértünk a szigetre és feleszméltem első ámulatomból, hogy milyen gyönyörű minden, megtorpantam és felkiáltottam: – Jó, jó, de hol vannak a mókusok?!
Jolu kicsit tanácstalanul nézett körül, láttam az arcán, azon gondolkozik, honnan a fenéből fogja nekem elővarázsolni a mókusokat, de ekkor mintha értették volna, hogy róluk van szó, az édes kis állatok átcsörtettek az avaron. Szerencsére egyáltalán nem voltak szégyenlősek, annyira közel jöttek, hogy az egyik belelehelt a tenyerembe, ahogy kivette belőle a rágcsálnivalót. Miután rájöttünk, hogy a mókusok akkor is odajönnek, ha csak az üres kezünket nyújtjuk feléjük, nem traktáltuk őket tovább. Túl finom rágcsálnivalót vettünk: a végét inkább mi ettük meg.
Seurasaarin az élővilág és a csodálatos természet mellett említésre méltó még a nudista strand és a szabadtéri múzeum. A strand már zárva van, úgyhogy arról nem tudok mit mondani, de a szabadtéri múzeum épületeit szemügyre vettük kívülről. Ezek tulajdonképpen régi faházak, templom, szélmalom, csónakház, a hagyományos finn vidéki élet emlékei. A múzeumot 1909-ben alapították és 87 különböző épület alkotja.
Szerintem mi nem jártuk végig mindet, de azért elég sokat láttunk belőle. Gondolom, nyáron nagyobb élet van itt, vannak programok is, de most már vége van a szezonnak. Vicces volt, mert még Jolu sem járt itt, úgyhogy együtt fedeztük fel a szigetet, együtt rúgtuk az avart és süttettük az arcunkat a szikrázó őszi napsütésben. A hely jó idő esetén piknikezéshez is ideális, lehet fürdeni is. Aztán csak felülsz a buszra és pár perc alatt bent vagy a városközpontban.
Így búcsúztattuk az őszt az idén. Aztán mentünk és vettünk nekem csizmát, meg meleg kabátot. Felkészülten várjuk a telet.
Seurasaariról és a mókusokról még több képet és videót is találsz a blog Facebook oldalán.
